Prológus

Eldarya egy messzi-messzi világ, melyben örök béke és nyugalom uralkodott. Zavartalanul csordogáltak az évszakok, váltották egymást időben. Tavasz, nyár, ősz, tél. E harmóniát négy elf tündér biztosította, akik a saját évszakukért voltak felelősök. Az élőlények békességéért cserébe mindegyik elf elzártan élt, valahol. Senki sem tudta megmondani hol találják őket. Végezték a dolgukat addig, amíg saját korszakuk le nem zárult, aztán mély álomba merültek. Ilyen elf volt Lyanna is. Egy nap, mikor a gonosz ellopta Eldarya tápláló kristályát, az élőlények arra lettek figyelmesek, hogy a tűző napsütést és a száraz melegséget nem váltja le semmi. Az évszakok mind eltűntek. Senki sem tudta, mi lett velük.

Álmomban egy férfival kergetőztem a mezőn. A férfi magas volt és izmos. Ezért is tudod oly könnyen elkapni, majd a földre lökni. Úgy játszottunk, mint a gyermekek, kik gondtalanul éldegélnek. Fölém hajolt, illatát mélyen magamba szippantottam. Szólásra nyílt szája, szemem csodálkozásra. Ekkor ébredtem fel. Kilenc hosszú hónapot pihentem egyedül, ám a természet most munkába hív. Ideje mennem. Barlangomból kilépve rögtön éreztem, hogy valami nem stimmel. Eszeveszett meleg uralkodott, a nap tűzött, égetett. A madarak csiripeltek, pillangók röpködtek a felhőtlen égbolton. Szemeim tágra nyíltak. Nyár volt. Nyár volt ott, ahol ősznek kellett volna lenni. Hidegnek és borúsnak kellett volna mutatnia magát az égboltnak. Ez így nem jó. A telem nem következhet nyár után, de a nyár sem lehetne hosszabb. Felborult a természet rendje. Mi történt? Mi tévő legyek? Hol lehet az ősz? Nyár miért van még itt? Lehetetlen. Könnyek szöktek a szemembe, sírdogálni kezdtem és lerogytam a földre. Hosszú percek után magam mögött hagyva biztonságos odumat, könnycseppes arcommal útnak indultam, hogy felkeressem az egyetlen élőlényt, akit ismerek. Igen, Miiko biztosan segít majd nekem.